Mi mennyi 2020 - pdf letöltés

300ft felett maradhat az euro

2013/01/13. - írta: üdvözlöm

A Raiffeisen elemzői szerint a kedélyeket az borzolja a forintban, hogy a megnyilatkozásokból úgy tűnik, extra lazítással is fog jelentkezni a jegybank a gazdasági növekedés beindítása érdekében. Egy pénteki interjúban konkretizálta is az NGM államtitkára, mire gondolnak: vállalati kötvények és állampapírok vásárlása, valamint hiteltendereket indíthatna a kereskedelmi bankoknak. Igaz, sok kétség ezekről eddig sem volt, Matolcsy György már jó ideje célozgat hasonlókról - olvasható a bank heti elemzésében. A héten elszomorító ipari számokat tett közzé a statisztikai hivatal. Bár ezek még csak gyors becslések, részletes bontást nem tartalmaznak, három fő oka is lehet a 6,9 százalékos visszaesésnek. Egyrészről a tavalyi bázis magasabb volt, novemberben volt egy megugrás anno. Másrészről régiós trendről is beszélhetünk, a környező ország adatai is erősen mínuszosak. Harmadrészt az elektronikai, telekommunikációs szektor termelése még jobban csökken, és teljesen eltünteti az autógyártás pluszait. Ez arra utal, hogy a beérkező adatok alapján (melyek a konjunktúra stabilizálódását, enyhe javulását mutatják a mi értékelésünkben is)a tagok már nem fontolgatják a negatív kamat bevezetésének lehetőségét. Azt, hogy ez a lépés már be is volt árazva, jól mutatja az euró közel 2 százalékos erősödése azóta, ami az elemzők számára kicsit túlzónak is tűnik. Persze a bankközi kamatoknak van honnan emelkedniük: az utóbbi időszakban az Euriborok még a japán kamatok alá is süllyedtek, pedig historikusan a fordítottja jellemző. A kamatok emelkedése további euró erősödést vetít előre. Ez azonban korlátozott lehet a bank szakembereinek várakozása szerint, egyrészről a gyenge makrogazdasági fundamentumok miatt, másrészről a periféria kockázatai miatt.

komment

Részvénypiac 2013 Fordult a svájci frank!

2012/12/04. - írta: üdvözlöm

Talán a Mikulás-rally közeledtét jelezheti, hogy a menekülőinstrumentumoktól - svájci frank és arany - szabadulnak a befektetők, miközben az euró erősödik a dollárral szemben, az európai részvénypiacok pedig tovább kapaszkodnak felfelé.

Érdekes árfolyammozgásokra figyelhettek fel a befektetők hajnalban az arany és reggel a svájci frank piacán. A frank két nap alatt nyolchetes mélypontjára került az euróval szemben. A drasztikus euróerősödés annak köszönhető, hogy a svájci Credit Suisse bejelentette, hogy negatív kamatot számít fel ügyfeleinek.

A néhány napja még 1,203-hoz tapadó keresztárfolyam miatt már-már attól lehetett tartani, hogy a svájci jegybanknak újra rá kell tenyerelnie a frankeladások elindításához szükséges gombra. A svájci deviza viszont most gyengülésnek indult és ma 11 órakor egészen 1,2144-ig emelkedett, ahol legutóbb szeptember közepén járt. Jelenleg a kurzus 1,2115 környékén áll. A forinttal szemben a mélypont 232,30 alatt volt, röviddel dél után ennél 50 fillérrel volt feljebb az ár. A frank azért nem tudott ennél lejjebb ereszkedni, mert a forint továbbra is 282 felett jár az euróhoz viszonyítva.

Miközben a nyersanyagok drágultak az aranytól mint menekülő devizától inkább szabadultak a befektetők, bár nem kizárt, hogy megint egy öngerjesztő stop-loss hullám okozta az áresést. Mindenesetre tegnap még 1721 dolláron is forgó nemesfém több lépcsőben döccent le a jelenleg 1704 dolláros szintre, mellyel fontos technikai szint árfolyamokat is átlépett. Így piaci szakértők nem tartják kizártnak, hogy .

Az euró mindeközben folytatta izmosodását a dollárral szemben, a délelőtti órákban tartósan 1,3070 felett tartózkodott, hisz Európából csupa jó hír érkezett.

Szólj hozzá!

A Mol és az OTP hátán emelkedett a BUX 2013

2012/11/29. - írta: üdvözlöm

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,28 pontos, 1,19 százalékos emelkedéssel, 17 845,24 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.

Gabler Gergely, az Equilor üzletkötője az MTI-nek elmondta: a nap főszereplője a Richter volt, amely 6,4 milliárd forinttal átlagos forgalmának mintegy tízszeresét produkálta csütörtökön. Emlékeztetett arra, hogy a gyógyszerpapír november 30-án kikerül a MSCI Emerging Markets (feltörekvő piaci) indexből. Ennek nyomán az ETF alapoknak kötelező eladniuk a Richtert - mondta a szakértő.

 

BUX index



Gabler Gergely kifejtette: a Mol és az OTP a kedvező nemzetközi hangulat nyomán tudott erősödni, míg a Magyar Telekom piacán több nagyobb eladó húzta le az árfolyamot. Králik István, a KBC vezető üzletkötője is a Richter szereplését emelte ki. A szakértő péntek után korrekcióra, vagyis emelkedésre számít a Richter piacán, de szerinte nem várható gyors "felpattanás" az árfolyamban.

 

MOL részvény

    

A Mol 445 forinttal, 2,58 százalékkal 17 680 forintra erősödött, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 1,42 százalékkal 3933 forintra nőtt, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki.

 

OTP részvény

 

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,01 százalékkal 393 forintra csökkent, forgalma 360,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 145 forinttal, 0,41 százalékkal 35 625 forintra emelkedett, a részvények forgalma 6,4 milliárd forintot ért el.  A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 274,5 millió forintos forgalom mellett 180 forinttal, 1,06 százalékkal 16 800 forintra esett.

Szólj hozzá!

QUAESTOR részvény árfolyamok alakulása 2013 Egyre közelebb a költségvetési szakadék

2012/11/26. - írta: üdvözlöm

Az előttünk álló héten továbbra is az amerikai költségvetési tárgyalások, és az Európából érkező hírek határozhatják meg a nemzetközi részvénypiacok hangulatát. Több fontos makrogazdasági adat is érkezik a tengerentúlról, és itthon is érdemes lesz figyelni a jegybank kamatdöntő ülésére.


Az Egyesült Államokban a demokraták és a republikánusok folytatják a vitát a költségvetési kiigazításokról, megkezdődik a kongresszus három hetes ülésszaka. A makrogazdasági naptárban is minden napra jut fontos adatközlés, ezek közül a keddi tartóscikk megrendelések, a keddi és csütörtöki lakáspiaci adatok, valamint a csütörtöki GDP-felülvizsgálat emelhető ki.

Az uniós vezetők ma folytatják a tárgyalásokat arról, hogy miként lehetne fenntarthatóbb pályára állítani a görög államadósságot és hogy megkapja-e a hellén állam a 31,5 milliárd eurós következő hitelrészletet. Az uniós vezetők korábban tárgyaltak arról, hogy csökkentik a görög hitelek kamatlábát, illetve hogy két évvel több időt adnak a megszorításokra.

Itthon kedden tartja kamatdöntő ülését a jegybank monetáris tanácsa, a döntéshozók szűk többséggel ismét megszavazhatják az alapkamat csökkentését, sorozatban a negyedik egymást követő ülésen. A pénteki leminősítés ellenére is jól tartja magát a forint, az ország-kockázati felár is 300 bázispont alatt maradt, emellett a kamatcsökkentés mellett érvelők a gazdaság vártnál gyengébb teljesítményét és a mérséklődő inflációt is megemlíthetik majd. A mostani kamatcsökkentés után azonban kivárást várunk, 6%-os év végi jegybanki alapkamattal számolunk.

Múlt pénteken, a karácsonyi vásárlási szezon kezdőnapján 89 millió amerikai vásárolt az üzletekben vagy interneten, ez 3,5%-os emelkedés az egy évvel korábbi értékhez képest. A négynapos hosszú hétvégén rekordszámú, 247 millió vásárlót regisztráltak, ez 9%-os bővülésnek felel meg. Az előrejelzések alapján a mai napon, ami hagyományosan az online vásárlás kiemelkedő napja, 123 millióan választják az internetes ajándék-beszerzést. A várakozások szerint az online értékesítések meghaladhatják az 1,5 milliárd dollárt, ez 20%-os bővülést jelentene a tavalyi számokhoz képest. Az internetes vásárlási láz legnagyobb nyertesei az eBay, az Amazon.com vagy az Apple lehetnek, azonban a nagy áruházláncok, mint a Wal-Mart, a Best Buy vagy a Target weboldalai is komoly forgalombővülést regisztrálhatnak a mai napon. A digitális könyvek és hang- és videó-tartalmak iránti kereslet 29%-kal bővülhet, a játékeladások 27%-kal, míg az egyéb fogyasztási cikkek értékesítése 23%-kal emelkedhet.

Szólj hozzá!

BUX index árfolyamok változása 2013-ban

2012/11/26. - írta: üdvözlöm

Majd 3 százalékot esett a héten a BUX,

A héten 2,97 százalékkal esett a BUX, a vezető papírok mindegyike veszített az értékéből.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 546,78 ponttal, 2,97 százalékkal csökkent. Az előző heti 57,3 milliárd után 54,31 milliárd forint volt a forgalom. A negatív külső hatások mellett a magyar tőzsdeindexet elsősorban az OTP, a Mol és a Magyar Telekom húzta le. Az elemzők szerint e papírok árába 3-5 százalékos esést árazott a piac, így a jövő héten már emelkedés várható. Kérdés azonban, hogy milyen hatással lesz a kereskedésre az, hogy a Standard & Poor´s pénteken az eddigi "BB plusz"-ról egy fokozattal "BB"-re rontotta a hosszú futamidejű magyar hazai és külső államadósság besorolását.

Hétfőn a magyar kiigazító csomag harmadik fordulója volt napirenden. A reakció tankönyvszerű volt: azzal, hogy a költségvetést rendbe rakták, erősödött a forint, a jegyzések 282,50 alá mentek estére, az egyenlegjavítás eszköztára azonban meglátszott a részvényárfolyamok alakulásán - vélték elemzők. Kedden a Magyar Telekom a parlament által elfogadott közműadó, a Mol pedig Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök elítélése miatt esett, míg az OTP-t a bankadó befolyásolta.

Szerdán a Magyar Telekommal kapcsolatban a szakértők borúlátóan nyilatkoztak, miután a távközlési cég szerint a 2013-tól fizetendő közművezeték-adó éves összege várhatóan 9 és 11 milliárd forint között lesz, ami a tőzsdei elemzők szerint jelentősen csökkentheti a kifizetendő osztalékot. Csütörtökön - elemzők szerint - ismét levált a nemzetközi pályáról a hazai tőzsde. Még mindig a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által bejelentett költségvetési kiigazításokat, illetve az IMF/EU-megállapodás hiányát árazták.

Pénteken a pozitív nemzetközi piaci hangulat húzta a BÉT-et, még nem éreztethette hatását a zárás után érkezett S&P-bejelentés Magyarország leminősítéséről, ami a forint piacán az euróhoz képest kevesebb mint egyszázalékos gyengülést hozott.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása