Mi mennyi 2020 - pdf letöltés

Kinek mennyi a bére ? A bérkalkulátor megmutatja!

2013/09/26. - írta: üdvözlöm

Tovább gyorsulhat a bérek növekedése a következő hónapokban az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Egy MSZP-s politikus hívta fel a figyelmet: az öt főnél több ember foglalkoztató vállalatoknál néhány ezerrel kevesebben dolgoznak, mint egy éve. Bérkalkulátor

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adatai szerint júliusban gyorsult a kerestek emelkedése a versenyszférában: a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál alkalmazottak bruttó átlagkeresete 4,5, a nettó 6,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havi 2,8, illetve 4,4 százalékos növekedést követően. A prémiumok és egyéb külön juttatások nélkül számolt rendszeres havi keresetek a versenyszférában 4,9 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly júliusban a júniusi 2,9 százalékos emelkedéssel szemben. A nemzetgazdaság egészét tekintve a bruttó keresetek 2,1, a családi adókedvezmények hatása nélkül számított nettó jövedelmek 3,7 százalékkal nőttek tavaly július óta, a közfoglalkoztatottak nélkül a növekedés 2,8, illetve 4,5 százalékos volt. A költségvetési szektorban a júliusi bruttó keresetek 0,7 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól a közfoglalkoztatottak nélkül számolva, azokkal együtt a csökkenés 2,6 százalékos volt. A nettó keresetek a közszférában 0,8 százalékkal emelkedtek egy év alatt, míg a közfoglalkoztatottakat is beleszámítva 1,2 százalékos volt a csökkenés.



Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház Zrt. elemzője szerint a frissen közölt adatok azt mutatják, hogy a bruttó és a nettó keresetek is emelkedtek éves összehasonlításban. Hozzátette: némileg lassult a növekedés az előző hónapokhoz mérten, de az eltérés nem jelentős. A reálkeresetek a júliusi 1,8 százalékos inflációnál nagyobb mértékben, 1,9 százalékkal emelkedtek - mutatott rá. Az elemző szerint egy ideje elég határozott reálkereset-növekedés látható, és ez a tendencia a következő hónapokban is fennmarad, mivel az infláció csökkenő pályán halad, és ősszel újabb rezsicsökkentés várható. Véleménye szerint mindezek együttes hatása a lakossági fogyasztás élénkülését hozza magával, és az idei év utolsó negyedévében illetve jövőre jelentősen hozzájárulhat a bruttó hazai termék (GDP) növekedéséhez. "Alapvetően pozitív tendencia folytatódását jelzik a mostani adatok, és erre számítunk a következő hónapokban is" - fogalmazott Réczey Zoltán.

Suppan Gergely, a Takarékbank MTI-hez eljuttatott elemzésében azt írta, hogy a várakozásoknak megfelelően nőttek a bruttó bérek júliusban. A bérnövekedési ütem lassult, de ez a bázishatás következménye, mivel egy évvel ezelőtt jelentősen nőttek az egészségügyi bérek. A költségvetési szférában 2,6 százalékkal csökkentek a bruttó bérek az egy évvel korábbihoz képest, ami az említett bázishatás következménye, a közcélú foglalkoztatás hatását kiszűrve azonban a költségvetési szférában ennél jóval kisebb, 0,7 százalékos bércsökkenés valósult meg.

Az elemző szerint idén a nettó bérnövekedés meghaladja a bruttó bérekét a "szuperbruttó" kivezetésének köszönhetően, míg a minimálbérek növekedése meghaladja az inflációt. A pedagógus és egészségügyi béremelések az őszi hónapoktól tovább gyorsítják a bérnövekedés ütemét, a reálbérek növekedése pedig az infláció további visszaesése miatt erősödhet.

Suppan Gergely idén összességében közel 4 százalékos bruttó és 5-5,5 százalékos nettó bérnövekedésre számít ebben az évben. Így a vártnál jóval alacsonyabb, 2 százalék alatti infláció, valamint a háztartási energiaárak csökkentésének inflációmérséklő hatásának köszönhetően a reálbérek növekedése a következő hónapokban felgyorsulhat, éves átlagban pedig megközelítheti a 3,5 százalékot. A reálbérek kedvező alakulása miatt a háztartások fogyasztása a második félévben növekedést mutathat, azonban a többletbér nagyobb részét az adósságok törlesztésére, valamint a megtakarítások felépítésére fordíthatják. A fogyasztás várható szerény mértékű növekedése nem okoz inflációs kockázatokat - közölte az elemző.

MSZP: a KSH adatai szerint egyre kevesebben dolgoznak

Az MPSZ-s Burány Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy a KSH szöveges beszámolójából kimaradt, de az adatsorokból kitűnik, hogy a vizsgált munkaadóknál tavalyhoz képest csökkent az alkalmazottak száma.

Mint elmondta, annak ellenére dolgoznak most néhány ezerrel kevesebben, mint egy évvel ezelőtt, hogy a statisztikákban a közmunkások, a költségvetési szektor, a nonprofit szektor és a vállalkozási szférában dolgozók is szerepelnek. Főként a vállalkozási és a nonprofit szektorban csökkent a foglalkoztatás – tette hozzá.

Burány Sándor szerint a cégek jelentős része nem tervez béremelést. Eközben a vállalkozások közül több fontolgat létszámleépítést, mint ahány új alkalmazottak felvételével számol - tette hozzá.

Úgy vélte, hogy a Fidesz gazdaságpolitikája igazságtalan adórendszeren alapul és a kiadásokat megszorításokkal finanszírozza, ezt pedig az emberek és a vállalkozások sínylik meg.

Kijelentette, az MSZP kiszámítható gazdaságpolitikát tervez, ami "kivezeti ebből a vergődésből" az országot. Az ellenzéki politikus hozzátette: az MSZP kormányra kerülése esetén csökkenti a bérekre rakódó közterheket, a gazdaság kifehérítésének egyik eszközeként, és a kisvállalkozások terhein is enyhíteni akar a párt.

Burány Sándor hangsúlyozta, az adóterhek csökkentésével az átlagos, illetve az átlag alatt keresők nettó fizetése nőni fog. Ez teremtheti meg közép- és hosszútávon az alapjait annak, hogy a lakosság jobban éljen - tette hozzá.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://penzugyi-hirek.blog.hu/api/trackback/id/tr985534821

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása